... egyszer unalmas, máskor pörög. Egyszer hétköznapi figura, máskor egyedi, különc dolgokra képes. Egyszer szürke, máskor színes. Egyszer robotol, máskor táncol. Egyszer kevés, máskor meg sok. Egyszer „élettelen”, máskor életteli. Egyszer félénk, máskor flörtöl. Egyszer Suri, máskor Raj. Egyszer az egyik, máskor a másik. Azaz, egyszerűbben, mit meg nem tesz egy férfi, A nőért? Egy férfi, aki elhatározza, hogy mosolyt és örömöt fog hozni, csalni arra a bizonyos arcra, a könnycseppek helyére. Ezért olyanra is képes, amire talán korábban bele sem mert gondolni. Például, hogy táncolni fog…
 |
Bollywood, tehát, már megint valami olyat mutatott nekem ebben a majd két órában, ami azért újfent nagy arculcsapás amerikának, és az ő gyárának. Már megint sikerült olyan hangulatosra kreálni az egész szkriptet, hogy az még a hibái, gyengéi ellenére is marhára szórakoztató tud lenni, mind humor szinten, mind drámai szinten. A középső ujj ott is van fent a magasban. Ez az egyezményes jel, ami hát Európának és Usának szól, az állandó csöpögésnek, szirupnak, és az elrontott limonádéknak. Tessék csak figyelni, a java még csak most kezdődik…
Az biztos és már itt előre leszögezhető, hogy semmit nem bíztak a véletlenre a készítők. Egy igazi sztárral a középpontban, hihették, gondolhatták, hogy ennek a mozinak rossz vége nem lehet. Nem is lett! De ez még nem minden, hisz a táncot, ami hát bollywoodi filmgyártás egyik nélkülözhetetlen eszköze, csodafegyvere abból is még többet adtak a nézőnek, hogy a nevetés, vagy kicsi light izgalom mellett azért a lépésekre is figyeljen, ugye. Azaz, aki nagyon rajong, odavan a táncért, egyszerűen szerelmes a műfajba, annak ez jóformán kihagyhatatlan alkotás minden szempontból.
Kihagyhatatlan lenne, de tudom, India más tészta, és nem igazán befogadható vagy elfogadható az mindenki számára. Igen, énekek, betétek ékelődnek a sztoriba, valamint harsány színek és pörgős táncok a fő eszközök, kellékek. Azonban egy kis idő után, még a pesszimista írónak, nézőnek is rá kellett jönnie, ilyen Dostana-t vagy éppen Ghajini-t látva, hogy van élet a Hollywoodi mézeskalácsos gyár mellett és mögött. Vagy inkább előtt, mert ilyen és az előbb felsorolt darabokkal kényelmesen lekörözi a nyugati vetélytársait, akik mindig, mindannyiszor ugyanabba a pocsolyába lépnek bele, nem egyszer, nem kétszer, hanem többször.
Persze ahogy azt már írtam, említettem, itt is meg vannak a hibák, a banánhéjok, amiken azért elcsúszik olykor-olykor a darab, viszont mindannyiszor feláll, megporolja magát, legyint egyet nagyvonalúan, és továbbáll, mintha mi sem történt volna. Nesze neked hangulat. Minden folytatódik tovább, jönnek a fain zenék, az irigylésre méltó és kitűnően megkoreografált táncok. S akkor ez még mind puritán a nagy halakhoz képest. Hisz ez a film, csak egy kis hal volt, ami látszólag, ne legyen igazam, nem sok pénzzel gazdálkodott. Vagy éppen ellenkezőleg direkte nem jöttek másodpercenként a még hangosabb, és nagyobb volumenű táncjelenetek, és helyszínek. Persze azt egy szóval se mondom, mondtam, hogy ami volt, abban hiba lett volna, vagy nem tetszett volna, de azért pár indiai filmmel a tarsolyban ez némiképp szembeötlő jelenség volt.
Akinek a bevezetőben nem esett le volna a tantusz, annak mondanám, hogy a sztori egyszerű limonádé, amin nem kellett sokáig gondolkodni. Azonban mégis valamennyire ellentmondva saját magamnak, tényleg régen volt már az, amikor ilyen alap átváltozós szerelembe esős, hősös forgatókönyvet láttam, láttunk volna. Igazi csemege, talán elsősorban a lányoknak leginkább. Na igen, ez a limonádé dolog meg az egész varázs, a táncoktól elkezdve a sztoriig egy nosztalgia érzést hord magával. Mintha csak egy sorozatot látnánk, s most ne tessék feltétlenül rosszra gondolni. Nem tudom miért, de ez volt az első, ami eszembe jutott a sztorit olvasva. De pontosan miről is van szó?
 |
Röviden egy házasság köttetik, szerelem nélkül. A nő, a feleség a korábbi férj elvesztése után összeomlik, és kijelenti kerekperec, hogy ő aztán az életben soha többé nem lesz szerelmes és nem lesz képes szeretni. Ezzel még nincs is akkora probléma, ismerve az előzményeket, csak hogy a férj meg annak rendje és módja szerint beleszeret. Ezt nevezik szerelem első látásra klisének. Persze ígéretet tett a halálos ágynál, és lehet, hogy a feleség elengedte a kezét, de ő akkor se fog ebbe beletörődni csak úgy.
A terv meg is születik, annak érdekében, hogy örömöt csaljon az asszony arcára, ne tovább azért, hogy a szívük végre egyesüljön. Ez pedig nem más, mint hogy egy másik ember bőrébe költözik, pár órára, a nap első felében. Nem világos? Nappal, táncpróbák közben egy kicsit harsány, hangos, különc ember, bajusz és szemüveg nélkül, míg este, a munka közben már újra átváltozik, felveszi az inget, a bajuszt, meg a férj szerepkört. Lehet, hogy úgy is mondani, hogy kétszínű. Van egy szürkébb, és lesz egy világosabb énje. Azonban nem minden úgy alakul, ahogy azt eltervezte…
Nem is kell ennél többet elárulni, bár azért nagy csodára, meg meglepire senki ne számítson. Az Isteni erő és akarat belemagyarázása mindenbe kicsit már erőltetetté válik, egy idő után, de hát elnézzük neki, mert a vallás fontos, különösen ott. A gyengébb snittek vagy megállások (lásd a lassú kezdést), azok leginkább, amik a hangulatból olykor-olykor elvesznek. Mert a sztori minden egyszerűsége ellenére nagyszerű, az megint más kérdés, hogy ebből is sokkal többet ki lehetett volna hozni.
Tudom, elégedjek meg azzal, ami van, és az egy igazán jó kis, kellemes mozi, amit már-már tényleg élvezni lehet. A humor működik, de ebben eddig se volt hiba. Sok a mosolygás, meg a nevetés, miközben azért szomorúak is vagyunk. A végére azért már sok volt a jóból, amondó vagyok. Lehet ez is csak kötözködés, azonban ott már túlságosan is elszaladt a ló, nagyon komolyra vették a figurát, ami nem biztos, hogy annyira jó ötlet volt. Mindent összegezve, a kezdés-befejezés még megerné egy misét, alapos javítást, azonban a középső rész hangulati faktora mindent überel. Így aztán nem lehet rosszkedvűen felkelni a fotelből a nézést követően.
Hmm.. zenék. Gondoltam, hogy ennek valami frappáns bevezetést, felvezetést írok, de aztán rájöttem, hogy nincs értelme, mert ez annyira alap megemlíteni és kiemelni, hogy csak na. Kiváló, kiváló és kiváló. Nagyon bejövős zenék, újra elbűvölnek a „pléjbek” hangjaikkal, és a zeneszerzők hibátlan rímeikkel és szövegeikkel. Mára már eljutottam arra a szintre, hogy azt várom egy ilyen hindi film alatt, mikor is fog elhangozni egy újabb gyöngyszem muzsika, mint például amilyen Haule haule volt itt. Perfekt ost, nem kérdés.
Shahrukh Khan, india egyik „nagy” színésze nem aprózza el, két karaktert testesít, formál meg egy darabban, de még hogy! Nem ez volt az első neki, szóval nem kellett féltetni, jó helyre került a szerep. S igen, dicséret illeti SKt, mert kitűnően hozta mindkét figurát. Amikor kellett akkor halkabb volt, csendesebb, amikor kellett, akkor meg egy perc alatt, mint Superman átváltozott, és dobta, szórta a nagy dumákat, a flörtölési szövegeket. Partnere Vinay Pathak sem volt rossz, megállta a helyét. Ő se ma kezdte a szakmát, lehet még belőle valaki, azt mondom. Mert tényleg a parkett ördöge, és azért a szemnek, látványnak sem utolsó.
Mindent összevetve tetszett. Inkább igen, mint nem. Valahogy küzdöttem magamban, magammal az írás alatt, hogy szeressem vagy ne szeressem mozit, a hibái, erényei miatt… Azonban a sok poén, a régóta várt filgúd hangulat, a színészi játékok, zenék, táncok, mind-mind meggyőztek arról, hogy a hét pontot maximálisan megérdemli. Lehet, hogy volt szájhúzás, de az már a régi, csak a jóra emléke(z)zünk. Szép történet volt ez, szerelmes, szerelmetes, melyben a hős mindent megtett, hogy a szomorúság helyére vidámság lépjen, hogy a szív újra érezzen. Na akkor ennyi, Isten veled mozi! Bár ezt nem szabad mondani inmfc partner, te is jól tudod, hanem azt kell, hogy: Utazunk mind a szerelem felé, viszlát az úton, találkozunk még!
