Fallen

inmfc - 2007.11.24. - 2 komment

Letaszítva

F

olytassuk a „régiségekkel”, ha megengeditek, következzen egy újabb nagydarab, ami nem más, mint a Letaszítva. Valami olyasmit hallottam haverom szájából, hogy ezt nem láttad, ki vagy te, és hogy ez egy nagyon-nagyon jó film. Azt hiszem valami ilyesmit, ami aztán tényleg ösztönzően hatott. Valamint Denzel barátunk személye, azonban most röhögsz, de nem direkt olyan filmeket választottam, amikbe ő szerepel(lesz még egy), hanem így hozta a sors, a sors fintora. Erről ennyit. Jó színésznek jó filmjei vannak, és akkor itt térjünk át erre a darabra.

A sztori: Kezdjük az elejénél, azaz van egy Hobbes nevezetű nyomozónk, aki elkapja a sorozatgyilkost, akit aztán kivégeznek a villamosszékben. És akkor az ember azt hinné vége is a történetnek, na de hogy ez még se legyen ilyen egyszerű, halott sorozatgyilkosunk tovább él, persze csak különböző emberekbe költözik bele, hogy véghez vihesse feladatát, azaz a nyomozónkat „kikészítse”, megölje, tönkretegye. A lényeg, hogy amikor meghalt beköltözött egy testbe és azzal folytatja a gyilkosi pályafutását, azonban ha az adott emberünk megérint egy másikat, akkor már abba költözik bele a lelke, szellem és így tovább. Ilyen egyszerű, vagy mégse, de akkor mi lesz a tervvel?

Negatívum: talán egy pici vontatottság, néhány fecsegés volt számomra értelmetlen, azokat simán kihagyhatták volna, így az embernek ki kellett várnia a következő izgalmas képsorokat, hiszen akkor azért megint történik valami.

Értékelés: előjáróban annyit, hogy azért a havernak igaza volt, mert jó film, tényleg. Majd ezt később lesz időm még úgyis kifejteni bővebben. Ami fontos, hogy ha tehetném még egyszer elővenném és megnézném, szóval agy kezdésként megadva az alaphangot, bejelentem ez egy jó darab, amely többszöri nézést is kibírná nálam. A sztorira rátérve egy picit érdekes párosítás a thriller-krimi-dráma-misztikus öntetben, de nagyjából jó arányban lett tálalva, úgy mindenből kapunk valamit, de abból is jót. Szóval a sztori, a végéről kezdjük, és mondhattam magamban már a legelején, hogy ez se lesz egy hűde csavaros stb. film, és a következő képsorokban meglepődtem, de ez édes kevés a végkifejlethez képest, amely szerintem igenis nagyon jól sikerült. Amint említettem sok szöveg, hiába a jó mondhatni hangulata a filmnek, az izgalma, hiába érdekel, hogy mi lesz, néha túlságosan sok és „értelmetlen” szöveget észleltem, bár joggal mondhatod, hogy a: hiba az Ön készülékében van. LehetJ. De jó kezdés, majd a film közepe, vannak nagyon jó részek, vannak kevésbé eltaláltak, valamint a film vége ütős, bár tudni lehetett, hogy a legjobb barátját kell lelőnie azért, hogy megszabaduljon tőle. De aztán erre rátettek egy lapáttal, az utolsó képsorokkal. A szereplőkről annyit, hogy Denzel barátunk, egyszerűen olyan volt amilyennek kell lennie, nagyképűségnek fog hangzani, de ezt már el is várom tőle. Persze akkor is nagyot nyújtott az én szememben, a többi szereplő se volt rossz, bár egyikben sem éreztem azt, hogy fel tudna nőni Denzel mellé, de mindegyik tette azt, amit a szerep, a karakter megkívánt. Ennyit erről. Nem is tudom, talán ennyit akartam. Már mindent leírtam amit fontosnak véltem, úgyhogy csak annyit még, hogy alap, kötelező a megnézése(bár gondolom sokan látták már), de valamiért a szívem nem húz a két számjegy felé, ezért maradunk az egyjegyűeknél, de persze ott a legnagyobbat megkapja, vagy annál többet.

9,5/10

.::Trailer::.

.::Bővebb infó::.

Címkék: denzel washington 9.5 fallen letaszítva

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr33240792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2007.12.03. 16:47:18

Hatalmas film volt, izgalmas, hangulatos. Nagyon sajnálom, hogy nem volt sikeres film

tibcsi 2007.12.29. 18:40:16

Na végre! El sem hiszem, hogy rajtam kívül mások is elismerik ezt a filmet! Hangulatkeltés mesterfokon, no meg a vége...

üdv: tibcsi