I know who killed me

inmfc - 2007.11.09. - Szólj hozzá!

I know who killed me

E

gy film, amelyben szerepel Lindsay Lohan, egy film, amit nem biztos, hogy látni fog a magyar ember valaha is hátralévő életében, és egy film, amely csak arra várt, hogy megnézzem. Előre csak annyit, hogy érdekes.

A sztori: főhősünk, diák, aki szeret írni, és ezért még zongora leckéivel is felhagy oktatója bánatára. Majd tovább ír, és szeretne kitörni, mert ő egy harcos típus, aki soha nem adja fel. Szóval a lényeg, hogy egy meccs után eltűnik, majd két hét múlva valahol az út szélén rátalálnak. Eddig minden oké, csak miután kinyitja szemeit, meglátja, hogy elveszítette egyik lábát és az egyik kezét. (így nem szeretnék felkelni). Szóval még ez a legkisebb gond a szülei számára, hiszen nemsokára kiderül, ő nem emlékszik semmire, a szüleire sem, és azt hajtogatja, hogy ő egy Dakota nevezetű emberke, nem pedig az a lány akit keresnek, holott tök úgy néz ki, mint az eltűnt személy. És akkor elkezdődik egy nyomozás, hogy vajon ki tehette ezt vele, és egy másik nyomozás, hogy pontosan akkor ki is ő valójában. A kérdésekre válasz nem egyszerű.

Negatívum: a film eleje nagyon nehézkesen indul, aztán vannak még kisebb bakik középtájt, a vége pedig hát lehetet, volna jobb is. És akkor ide sorolom Lohan kisasszony szerepét. Miért is?

Értékelés: úgy ültem neki, hogy nem tudtam semmit, csak azt hogy a borító a tök egyszerűségével megfogott, meg hiába nem szeretjük Lohan kisasszonyt, valamennyire érdekelt, hogy vajon, hogyan mit tud alakítani egy ilyen krimis, thrilleres filmben. Lássuk csak! A sztori: nem lenne rossz, csak az embernek hiányérzete van, mert jobban meg lehetett ezt volna csinálni, mondom én persze, egy filmnéző. De igazam van. Az biztos, hogy megpróbáltak mindent összevegyíteni ebben a filmben, egy kis drámaiságot, - bár az kevésbé jött át, a már említett és meg sokszor említendő főszereplőnk miatt -, egy kis thrillert, - bár ebből is egy kis szösszenetet kapunk csak -, és egy csipetnyi krimit. Ezzel le is tudtam a műfaj értékelést is. Visszatérve a sztorihoz, nem rossz, de mindenből vajmi keveset kapunk, ez kérem semmi. Egyszerűen lassan indul, aztán túl gyorsan előkerül főhősünk, majd a végére, amikor már kezd némiképp érdekelni a dolog, akkor megint úgy fejezik be, hogy többet ne vedd elő. Összefoglalva ezek az érzéseim a film megnézése után. Nem volt rossz, de ennél mindenképp több kell, bár már most leszögezném, hogy egyszer azért érdemes belekukkantani. Akkor jöjjenek a szereplők: mégpedig a legfőbbel kezdjük Lohan kisasszonnyal, akinek színészi játéka most se kápráztatott el, pedig láttam tőle majd 3 filmet, de hát hiába. Azt hittem, hogy most talán, de egyszerűen nem tudta átadni a nézőnek a főszereplő érzéseit, nem tudtad a helyébe élni magad, hogy milyen az, hogyha elveszíted a testrészedet, és folytathatnám tovább. Egy szó mint száz, erre a szerepre legalább száz más színészt lehetett volna találni, de hát ez nem az én hatásköröm. Kár. Igazából ez nem is értem, hogy miért pont ő, amikor annyi „szép” dolgot csinált már az életben. Na mindegy, de nehogy azt higgye valaki, hogy valmi problémám lenne vele, egyszerűen nem színésznek született és kész. A sztriptíz jelenetet és az ágyas jelenetet pedig jól „eljátszotta”, nah ez már illik hozzá. Persze azért az utóbbiba sikerült egy bakit is beletenni, de hát ez már csak hab a tortán. A többi színészről nem nagyon regélnék, ők se voltak valami nagy ászok. Úgyhogy ezek után ezt a filmet bedobhatom abba a bizonyos egyszer nézős, B kategóriás „filmek csomagba”. Ha valaki szereti Lohant az azért nézze meg, aki meg nem szereti az, meg azért nézze meg! Ez így a végére, eléggé felkeltő lett.

4/10

.::Felirat::.

.::Trailer::.

.::Bővebb infó::.

Címkék: 4 i know who killed me

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr64224048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.