First Born

inmfc - 2007.10.08. - Szólj hozzá!

First Born

S

emmi előzmény, semmi háttérinfó, semmi trailer, és így tovább. Szóval így ültem neki ennek a filmnek. Egyedül talán a borítót a láttam, ami azért megfogott, más egyébre nem is tudok hivatkozni, hogy miért is néztem meg ezt a filmet. Vagy csak egyszerűen csak nem volt mit nézni? Ki tudja, lehet, hogy ezért!

A sztori: zavaros , de még mennyire, főhősnőnk (Elizabeth Shue) mint kiderül gyereket vár, aztán persze jön a szokásos, hogy el kell költözni, egy nagyobb házba. Közben főhősünk a metrón lát egy nőt egy babával, aki persze a következő pillanatban már nincs is ott, csak a baba.  Aztán költözés, szép ház, de meghal szeretett és kedvenc kutyánk. És ekkor úgy érzi, leendő anyukánk, hogy biztos nem tudja felnevelni majd gyermekét, mert egy kutyára se tud vigyázni. Nah szóval megszületik a gyerek, van egy szép házunk, kell ennél több. Kell! Érdekes dolgok a házban, anyukánk mindent hal, mindentől védi gyerekét, és továbbra is csak azt hajtogatja, hogy ő rossz anya. ( de még mennyire igaz vanJ). Idegileg teljesen kikészül annyira félti a gyereket, ezt látja a férje is, aki egy baby- sittert fogad fel, az talán jobban ért hozzá. De az anyának ez se tetszik, aztán levágja a haját, majd kórházba kerül. Nah ennyi elég volt.

Negatívum: Talán már a leírásból is észrevehetted, hogy nem nagy szám, nekem nem jött be. Valahogy nem volt semmilyen hangulata. Egész végig ez a nem vagyok jó anya duma, meg ez a baba, aztán a baby sitter, be kell vallanom elvesztettem a fonalat, nem is kicsit. És lehet, hogy ez az én hibám, de aztán meg jött a vége, amikor azt hittem, hogy majd megértem, mert biztos, kiderül valami igazságféle, amitől az egekig szárnyalhat a filmfelkeltőm, de megint csak sikerült 2-re csökkenteni az amúgy sem fényes pontátlagot

Értékelés: nem volt jó. Ez 3 szó volt. És ezt érzem legbelül. Lehet, hogy nincs igazam, ezért még meg lehet nézni, de engem egyáltalán nem fogott meg a film, igen mondhatom a vége, az ütős lett, annak ellenére, hogy már közöm nem volt, hogy hol a gyerek, hol a baba, hogy ki mászkál a házban és így tovább. A legeleje az még érdekesnek tűnt, de ez az állandó gyerekféltés, meg a begolyózó főhősnő, nekem valahogyan sok volt. Pedig anyukánk jól alakította az egyre rosszabb elmeállapotú személyiséget, De hát ez is kevés volt nekem. Most hogy a végére értem: nem tudok túl sok jót mondani a filmről, ezt láthatod, és be kell valjam, hogy miután a filmnek a vége lett, azt mondtam : „ez nem igaz, most ez mi is volt”, - de aztán hagytam a fenébe. Nagyon nagy csalódás volt nekem. Kíváncsian várom, hogy mások, hogy értékelik ezt a filmet, mert nagyon meglepődnék, ha valaki erre a filmre 8as vagy 9es osztályzatot adna, de hát tudom, hogy különbözőek vagyunk, de mégis ez csak

3/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó majd!

Képek a filmből majd!

Címkék: 3 first born

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr11190115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.