Felvezetésképpen nagy igazságot mondanék: egy év se telik el Will Ferrell mozi nélkül. Egyszerűen mindig kitalál valamit a színész, valami újat és újat, amiért persze lehet szeretni meg kedvelni. Lehet azért, mert csinálja és állandóan kattog kerék az agyában, lehet azért, mert tényleg nem ismer lehetetlent, rajongása, lelkesedése mindenek felett van, s lehet azért, mert évenként előrukkol egy kicsit merész ideával, elképzeléssel, amit nem hagy veszni futni, hanem azonnal a vászonra visz, habozás nélkül. Na ezért lehet szeretni őt, tényleg, persze csak egy színész, semmi több, értem, de mégis. Viszont a filmek, a filmjei már nem igazolják ezt a pozitívra lefestett képet, mert az igazság odaát a filmben van, s nem is ennyire rózsás a helyzet, hisz a kész produktumokat látva inkább sírás, mintsem nevetésroham kerülget, úgy általában, és sajnos ez a Land of the lost címűre is éppúgy igaz.
 |
A legújabb történet szerint igazi, vérbeli kaland mozira van kilátás, hisz WF meglovagolva az utóbbi idők filmjeit, egy zenére is képes készülék segítségével harmadmagával ott találja magát egy ilyen alternatívszerű világban. Tehát magyarán: legyőzte a tér és idő határait, korlátait ezzel, amire a fél élete ráment, persze. Ez mind ügyes-ügyes, csak hát az ismeretlen tele van veszéllyel, s a készülék pedig, ami odajutatta őket, az klisésen eltűnik, ahogy azt kell. El is indulnak ezt megkeresni, s lényegében erről van szó itt. Erre jönnek még olyan apró figyelemre és említésre méltó részecskék, mint hogy útjuk során felfedezik az új világot, a dinókat, a majmokat, rovarokat, bogarakat meg mást is látnak nagy megdöbbenésükre és sok-sok zűrös helyzetbe (slamasztikába) is keverednek a betolakodok. Azt, gondolom már nem is kell részletezni, hogy tőlük (vagyis egészen pontosan egy valakitől) függ a világ meg mindenki sorsa, s az ő kezében van a hazajutás is, így lesz teljesen kerek a történet.
A helyzet az, hogy a Land of the lost nem lett jó mozi. Egyáltalán nem. Bár tényleg nem nagy elvárásokkal ül egy WF mozi elé néző, de mégis valami viccesre, humorosra, kalandosra számít akkor, gondolom én legalább is, amikor egy ilyen mozira adja a fejét. Egy ilyen mozira, ami nem igen akar működni, hosszabb is kelleténél, azaz tényleg nehéz valami pozitív dolgot is megemlíteni vele kapcsolatban. Egyszerűen a legtöbb viccesnek vélt snitt, beszólás satöbbi, az inkább erőltetett szagú, és már-már otromba stílusban van elénk rakva, tálalva. Sokszor még elmosolyodni se tudunk a látottaktól, ami akkor igazán nagy érvágás, s felsülés, ha az adott képkocka éppen erre lett kitalálva, kvázi az a célja, hogy megnevetessen minket, a nézőket. Összegezve: az egész darab olyan semmilyen, nem szórakoztat, nem tud kikapcsolni.
Pedig az igazat megvallva, ráfért volna ezekre a kaland mozikra is egy nagy görbe tükör. Ki lehetett volna figurázni az összes dinós-világmegmentős-utazásos-veszélyes-menekülős képkockát, de sajnos WF+szkript nem állt a helyzet magaslatán. Először is a helyzetkomikumokra kellett volna jobban rágyúrni, mert így az egész Land of the Lost úgy nézett ki, mintha egyik képkockáról a másikra épülne fel, ott a szemünk láttára, azaz mintha akkor találták volna ki a legújabb őrültséget, ilyen spontán felvett stílusban. Másodszor meg a sokat szidott nem poénos poénokból kellene visszavenni, mert ez így elég működésképtelen vállalkozás volt ezen a téren, ebben a formában. Persze nem azt mondom, hogy nem voltak értékelhető, kis(!) mosolyt adó próbálkozások, de ezekből ember legyen a talpán, aki elvegetál(t) a játékidő alatt.
Akiért (s nem amiért) talán egyes egyedül érdemes bepróbálni a Land of the Lost-ot, az Anna Friel. Rajta kívül az igazság az, hogy más nagy kecsegtető, csalogató jelzőt nem igen tudok felhozni, ha csak valaki eddig nem szimpatizált WF névvel fémjelzett alkotásokkal, mert akkor ez neki így is-úgy is kihagyhatatlan lesz. Aki meg nem annyira bírja, s neki nem tetsző a stílus, amit képvisel, az nyugodt szívvel lemondhat róla, mert semmiből és semmiről nem marad ki. Egy három pontot azért megért ez a próbálkozás, de inkább sikertelen, mint sikeres lett, ebből is kifolyólag. A látványra még annyit, hogy sokszor nem igen tudott elkápráztatni, voltak benne ilyen kilógó, ordító hibák is, még ha a fentebb belinkelt kép s környezet elég jónak tűnik, első ránézésre. Ami dicsérhető: egy-két zene, na meg a dzsakuzzis jelenet is nagyon ott volt, na ilyenből kellett volna még több az idétlen humor helyett. Maybe next time.
