Phoebe in Wonderland (2008)

inmfc - 2009.07.11. - Szólj hozzá!

Csodaországban minden más, mint a küzdelmekkel teli való világban és életben. Tényleg minden más, sokkal egyszerűbb, nem annyira kötöttek a dolgok, sokkal szabadabb az, ahova az ember legszívesebben elmenekülne a gondjai, bajai elől. Nagyon jó hely az, akár egy kilencéves reményvesztett, mindig ugrásra készen kisleányzó számára. Egy olyas valaki számára, aki nem tud egy helyben megállni, leülni legalább egy percre, hanem állandóan úgy érzi, hogy mennie, igyekeznie kell valahova… Nincs is más hátra: Welcome to Phoebe’s Wonderland!

 
Történet egy kislányról, titkokról, és képzeletbeli barátokról. Olyan emberekről, akik a szakadék szélén (=pengeélen) táncolnak, állandóan, az életükben. Rengeteg érzelem dúl bennük, egyre inkább elnyomja őket a ki nem mondott szavak súlya. Úgy érzik, felelősek mindenért, a kialakult sötét helyzetért, s nem bírják már tovább. A viharfelhők pedig egyre csak gyülekeznek, ők pedig sodrodnak az árral, s nem tudnak mit tenni, mert a kezük meg van kötve. Bár megpróbálják a szabályokat feldobni, nem figyelembe venni, de ez sem segít már, nagyon közel érnek a szakadék szélére, s nagyon közel állnak ahhoz, hogy leugorjanak.
 
A Phoebe in Wonderland nem csak egy kislány szomorú-vidám meséjét meséli el nekünk a majd másfélórában, hanem az őt körülvevő világ, környezet tagjainak érzelmeire is nagy hangsúlyt fektett. Egy megtört család, egy különc tanárnő, egy a szabályokhoz szigorúan ragaszkodó igazgató, valamint egy pszicho doki is érintett ebben a nagy mesében, Phoebe kalandjában, ahol a világ nem olyan egyszerű és kényelmes hely, mint ahogy azt lefestik sokan, első ecsetvonásra, tollvonásra.
 
Phoebe nem olyan kislány, mint a többi. Kicsit különc figura, aki néha fura dolgokat tesz. Köpköd, mutogat, ismételget, és ez csak pár a sok közül. De nem csak tesz, hanem még lát is - másoknak láthatatlan - barátokat, embereket, egyenesen Alíz Csodaországából. S hogy miért pont onnan? Amellett, hogy az egész filmnek ez a mű az alapja, még az új drámaszakos tanár is ennek a színpadi változatát akarja a kis nebulókkal megtanítani, megtanítatni. Sőt, Phoebe képzeletbeli barátjai is mind-mind az olvasmány szereplői közül kerülnek ki, a Fekete Királnyővel az élen. S így lesz ez egy menekülés csodaországba, a másik képzelt világba, melyben nincsenek határok, törvények, s kötöttségek.
 
Phoebe viselkedésére pedig ez lehet a magyarázat. Hisz, amíg a szürke hétköznapokban, az iskola falai között csak a baj van vele, addig a színpadon állva, a darab gyakorlása alatt és során egy darab gond, probléma sem merül fel vele kapcsolatban. Joggal hiheti így az anyuka, hogy ő nem tud jó anyja lenni, s ezért sokat foglalkozik vele, talán a kelleténél is többet. Ebből hiheti azt a kistestvér, hogy őt nem szeretik, mert folyton az idősebb testvér között forog a család, ezért valami másban próbál kitűnni. Míg az apa, egyedüli keresőként pedig látva a „különc” kislányokat próbálja valahogy megtartani a család szentesített intézményét, de már ő is belefárad a harcba, az életbe.
 
Ahogy írtam fentebb is túl sok a ki nem mondott szó, az elfojtott érzelem, s sötét titok, ami ha egyszer is felszínre tör, akkor nagy felfordulást tud okozni. Egy szónak, egy mondatnak, egy cselekvésnek is akkora súlya van, hogy az kihatással lehet a környezetre, s az addig pislákoló lángból hatalmas tűzet gyújthat, lavinát indíthat el.
Ez egy mese, mese az életről, mindenkinek. Tele drámával, mély érzelmekkel fűszerezve. Olyan gyöngyszem ez a felhozatalban, amire már rég vágyott az ember. Első ránézésre, vagy kezdetben azt mondaná rá, hogy aranyos, kedves kis történet, de aztán ahogy halad előre (nem lassan) a forgatókönyv, úgy lesz egyre inkább drámaibb és sötétebb a helyzet. Ilyenkor jó, ha van egy másik hely, egy csodaország, ahova el lehet bújni. Phoebe pedig úgy érzi, hogy ugrania kell, mert ott áll közel a szakadék szélén, mert egyre csak vékonyodik a határ a csoda és a való élet "országa" között.
 
A Phoebe-t alakító Elle Fanning nagyon jó választás volt, tényleg. Aranyos, mosolygós kislány, aki simán megbirkózik a drámai jelenetekkel is. Kiváló volt, úgy ahogy a többi szereplő: Felicity Huffman, az anyuka szerepében nyújt nagyot, vagy Patricia Clarkson tanárnőként szerez kellemes perceket. Bill Pullman pedig az apuka, aki meg hozza a kisujjból a szintet, az elvárt szintet, és ennyi. Az látszik, látszódott, hogy a színészek nagyon együtt éltek a darabbal, engem legalábbis biztosan lekenyereztek.
 

A Phoebe in Wonderland egy indie, fesztiválokon edződött darabka, amely minden percét tátott szájjal bámulod. A felnőtt ember gyermeki kíváncsisága mindvégig forog, nem áll le, az első képkockától az utolsóig együtt élsz a történettel, s ennek köszönhetően is mondhatod azt, miután elhagytad a produktumot, hogy működött. Nem klisés, legfeljebb csak a színes világba való menekülés, de ez sem giccses, sem erőltetett, hanem szépen, aranyosan vesz le lábadról. Mindezt úgy teszi ennek fejében, hogy közbe bizony az arcra fagy a mosolyod, meg-megjelenhet egy könnycsepp is, és csak találgatsz: vajon mi történhet még Phoebe csodaországában? Ez kérem nyolc pont, egy ismeretlenül nagyot szóló, egy csillogó gyémánt, gyöngyszem, amire bármikor szívesen emlékszel majd vissza. Piros pont a zenének is. Míg Daniel Barnz-nak(rendező-író) meg külön dicséret, hogy ezt elénk tette így ebben a formában. Dare to dream your life.

Címkék: 8 phoebe in wonderland

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr561241632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.