An American Crime (2007)

inmfc - 2009.02.27. - 4 komment

 

Azt mondják, hogy Istennek minden helyzetre van egy terve. Azonban bármennyire is „hű”, elkötelezett, a vallásához az ember, be kell látnia, hogy vannak olyan dolgok, az előbbi mondatból kiindulva is vannak olyan tervek (tervei Istennek), melyeket nem lehet ép ésszel megmagyarázni. S ilyenkor vetődik fel a kérdés, a hívőben, meg a hitetlenben is egyaránt, hogy miféle terv ez pontosan, mi volt ennek a célja? Miért történt, s hogyan történhetett meg mindez? Kik a felelősök ezért? Miért? Miért? Ez az egy szó, ez az egy kérdés nem tudja "nyugodtan hagyni" a nézőt, napokon keresztül. Egyszerűen már belegondolni is nagyon nehéz, nem hogy átélni. Pedig rányomom vastag betűkkel, hogy ne feledje a nép, az olvasó, itt bizony egy igaz történetről van szó. Ami sokkol, de nagyon.
 
 
Kezdhettem volna a nehéz szavakkal, a feledhetetlen élményekkel, meg a kőkemény hatással. Kezdhettem volna azzal, hogy a sokak által dicsőített, általam kevésbé magasztalt Changeling a nyomába nem érhet egy ilyen darabnak, ennek a filmnek. Persze lehet most itt ellentétekről beszélni, a két darab kapcsán, de a dráma műfaja egyikről sem vakarható le. Valamint megtörtént események szolgáltak alapjául, mindkettőnél, így aztán a hasonlítgatás nem halva született dolog. De a drámaisága miatt, az An American Crime kiemelkedik a középszerből, ahogy szoktam mondani, és köröket is ver társára, minden tekintetben. Kitörölhetetlen.
 
Pedig, itt is abból indulunk ki, hogy az ember mire nem képes. Legutoljára még az Eden Lake, próbált félig-meddig a témán lovagolni. Bár igaz, neki, ennyire nem sikerült szívembe találnia. Ámbátor én is tudom, legbelül, hogy sajnos, akár a mai világban, akár a XX. század közepén ez sokkolja az embert, szó se róla, de annyi és annyi szörnyűség, borzalom történik és történt meg napról napra, hogy az már hihetetlen. Ki tudja hány filmet lehetne készíteni mindezekből? Az An American Crime azonban jó példa arra, hogy a kicsit már erősen megrágott, és csapból is folyó társadalomkritikát olyan hangulattal, atmoszférával tudja megtölteni, hogy az ember, a néző egy percig sem képes nyugodtan ülni a foteljában. De hát Tommy O’Haver-nek ez is volt a célja.
 
Mindennek alaposan utánajárt. A szakértői véleményeket, és az ezzel kapcsolatos újságokat, cikkeket is mind begyűjtette, elemezte, s ezeket figyelembe is vette a darab készítésekor, ugyanúgy, mint a bírósági vallomásokat. Ahogy azt lehet látni, és tapasztalni, a rendező úr semmi más egyebet nem akart, mint egy olyan korrekt mozit kiadni a kezéből a nézőnek, amiben a hitelesség egy apró kételye sem merül fel benned, bennem, bennünk, a nézés közben. S igen, erre egyszerűen nincs lehetőség, mert minden, amit látok, az felkavar, és megérint. Nem szeretné elhinni, de a szomorú az, hogy ilyen megtörténik, megtörténhet, bármikor, bárkivel… Egyik képkockától a másikig vonszolom magam, és mondogatom magamnak, hogy ilyen nincs, valaki lépjen már közbe…
 
Ami az igazsághoz még hozzátartozik, hogy a megnézés előtt semmilyen bővebb információval nem rendelkeztem, vagy ha mégis, akkor azt sikerült elfejtenem, azonnal, ahogy elkezdődött a mozi. Így aztán, mondani se kell, duplán ütött, mert erre nincs jobb szó, ütött, meg hazavágott, rég volt olyan film, amin ennyire elborzadtam volna. Egyszerűen kirázott a hideg, és felállt a szőr a hátamon. A sokat látott vén öreg rókának is sikerült olyat mutatni, kérem szépen, amitől és amiből pár napig nem tudott eszmélni, csak utána jutott eszébe, hogy erről azért bizony nem árt írni egy-két sort. Mert a végfőcím után az ember csak bambán tekintett a lassan úszó, lassan lepergő stáblistára, addig, amíg a sötétség nem „kerítette” hatalmába, és újra neki nem állt visszanézni, visszapörgetni a filmet. Nem is csodálkozom, hogy voltak, akik sírtak, vagy esetleg rosszul lettek a film láttán.  Tudod, ilyenkor van az, hogy minden percben megállítanád a mozit, és elkezdenél agyalni a történéseken, vagy otthagynád egyszerűen, mert nem bírod tovább. Számtalanszor „mennél be” a moziba, segíteni a bajba jutott kislányon, és megrángatni az asszonyt, miközben azt ordibálnád, üvöltenéd az orcájába, hogy képzelte mindezt? És miért? 
 
Az An American Crime újabb ékes bizonyítéka annak, hogy milyen világban is élünk (családi erőszak?). Nem kell messze elmenni, vagy csak szétnézni, találunk mi rengeteg fekete pontot, és szégyent, meg gyalázatot, itt hazánkban is. De ahogy az leszűrhető, a világ nem sokat változik, vagy egyszerűen én nem veszem észre? Nem tudom, viszont a ’60-as évek Amerikájában ez így történt meg. Van egy sokgyermekes anyánk, aki még némi pénzjutatás fejében elvállal két gyerkőcöt, két lányt, hogy vigyázz rájuk, eteti őket, meg ad nekik a paplant a fejük alá, és ennyi. A szülök mit sem tudva, naivan rábólintanak az ajánlatra, ha már ők nem akarják hurcolni magukkal holmi turnéra. Azonban a felszín alatt, a mosoly mögött, „gonosz” erők lakoznak, de még milyenek. Az erősen instabil idegállapottal rendelkező Gertrude, - a szegénység, a sok gyerek, és a még több gyógyszer miatt - az őrület felé halad, de egyre gyorsabban és gyorsabban, ahogy a napok, hónapok telnek.
 
Majd egy idő után kibújik a szög a zsákból, vagy inkább betelik a pohár, és az anya minden indulatát, dühét, a szegény befogadott kislányon, Sylvian „vezeti le”, aki semmiről nem tehet. Bármit csinál azért büntetés jár, az anya teljesen összeomlik és a lányt a pincébe száműzi. Aki nem látta a filmet, az most, kérdezheti magában, hol voltak az anya gyerekei ilyenkor, vagy csak a szomszédok, ne talán tán a befogadott másik testvér. Nyugalom erre is megkapod a szomorú választ.
 
Tommy O’Haver nem ment a hangulat megteremtés okán, ürügyén a szomszédba, mert itt kegyetlenül eltalálja az embert. Különösen igaznak ítéltetnek ebben a helyzetben azok a sorok, miszerint magával ránt, magához láncol, és nem enged, ereszt el. Pedig hidd el, próbálkozol, de hiába. Az hogy micsoda kegyetlenségeket követtek el a lányon, egy ártatlan áldozaton, az is kiderül, arra is fény derül, talán már nagyon is naturan, amihez sokan nincsenek is hozzászokva. Ehhez persze pluszba olyan zenei alátéttel rendelkezik a film, hogy ember legyen a talpán, akinek nem szorul össze a szíve, olykor-olykor. Tényleg. Iszonyat rátesz a látottakra, az ember már teljesen úgy érzi, mintha ott lenne, ő is, és ott ülne a bíróságon.
 
Mert igen, ha nem említettem volna a sztori nem ilyen lineáris szinten fut végig a filmen, és megy a végbe, hanem az egész, egy visszaemlékezés, egy visszajátszás. A bírósági tárgyalással kezdünk, és az ott feltett kérdésekre elevenedik meg s fel a történet. Néha persze visszatérünk a tárgyalásra, de ez egyáltalán nem zavaró, jól oldották meg ezt az ugrálást, nincs hiba. A befejezés külön tetszett, egyszerű volt, de hatásos.
 
A szereplőkről is csak jót tudok nyilatkozni. Ellen Page, a darab Sylviája itt is bebizonyítja hogy kell vele számolni még, a továbbiakban, jó színésznő is lehet belőle. Megvan az esély, ugye. Azonban az ő teljesítménye is eltörpülhet Catherine Keener mellett, aki Gertrudot, az anyát hozta. De még milyen jól. Rég láttam ennyire utálatos figurát, mint akit itt Catherine játszott, s akit egyszerűen megfojtottam volna. Annyira kiválót alakított, hogy sokáig biztosan nem fogom elfeledni. Az egyik szemem sír, a másik nevet.
 

Nem könnyű csak úgy megbarátkozni a filmmel, vagy éppen magával az eseményekkel se. Ez persze, ahogy az már kiderült, nem jelent rosszat, de akkor is, nehéz megszólalni egy ilyen film után és láttán. Egyszóval drámai. Sok-sok film gurul le és érkezik meg hozzánk a hálivúdi gyártósorról drámai részlegben, de az An American Crime az utóbbi idők valamennyi igaz történetes, két szálon futós eszközparkját veri oda és vissza, a nagy nevekkel meg pénzekkel. A kilenc pont nem kérdés. Erőteljes alkotás, amit egy időre biztosan nem feledsz el, csak ajánlani tudom, de nagyon. Ott a helye a legjobbak között, tessék.

Címkék: 9 an american crime

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr39970758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.27. 22:42:27

Kilenc???De jó neked
Fél óra után abbahagytam.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2009.02.27. 22:47:07

@koimbra: nem szoktam ilyet mondani, de ezért kár volt, nagyon kár...

Psycho Dad 2009.02.27. 23:42:19

Catherine Keener magasztalásával nem értek egyet, először én is jónak gondoltam, jól hozza az utálatos figurát, ez tény, de keress rá a valós személyre, nézz róla pár képet, nézd meg a szemét, amit abban látsz sokkalta rosszabb mint amit az alakításával képes volt visszaadni, beteg személy mind a kettő, de szerintem teljesen másképp, nálam ez miatt vesztett egy pontot, elismerem, hogy szinte lehetetlen lenne visszaadni az igazi Gertrud-ot, de az ő alakításával inkább egy másik figurát hozott létre.
Plusz ami már a rendező sara, hogy néhol szerintem próbáltak "szimpatizálni" vele, mintha azt akarták volna, hogy értsük meg őt is, de ez képtelenség lenne.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.02.28. 01:30:09

Én nem estem hasra ettől a filmtől. Kellemes "szenvedés" volt, de nem állt fel a hátamon a szőr.(mert ugye nincs is)7-est adtam rá.
Az "anya" szerepe, játéka szerintem nem emelkedett ki, viszont a Ellen Page-ről még jókat fogunk hallani.
Nekem olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha "sima tv-film" lenne.
Igazából a könyvet megrendelem, az jobban érdekel: Jack Ketchum: A szomszéd lány.
(Amit ma láttam viszont a borzadály volt: WHILE SHE WAS OUT)