Resurrecting the Champ (2007)

inmfc - 2009.02.04. - 1 komment

 

Köszöntöm Önöket az FFK hasábjain! A most következő soraimban egy olyan bajnokról lesz szó, akiről egyszerűen elfeledkezett a világ. Egyik nap még a világ tetején állt, a másnap pedig már eltűnt és halálhírét hangoztatták. Miért és hogyan történhetett ez meg Bob Satterfield-del? Küzdött ő már sokat és eleget a ringben, és életét szentelte a boxnak, ahhoz, hogy most méltóképpen, híres bajnokként emlékezzek meg pályafutásáról, a továbbiakban. De nem! Hisz a megérdemelt jelen helyett ma mégis kénytelen az emlékekből élni, Denver utcáin, hajléktalanként. Kérdezhetem újfent: Hogyan juthatott el idáig, vagy ilyen mélyre. Mit tett ő, vagy tett-e egyáltalán valamit is, amiért az utcán kell élnie, anonim hősként, ahelyett, hogy valahol fiatalok szárnyait bontogatná, vagy csak teli torokból üvöltené a „káot”, szakkommentátorként. De nem!
 
 
Megismerhettük tehát a piros sarokban a koldus valaha szebb napokat élt bokszolót, akkor most tegyünk egy kis kitekintést a kék sarokba, ahol egy fiatal újságíró küzd a szavakkal, a sorokkal, a mondatokkal, csak azért, hogy végre főnöke végre elismerhesse, hogy karrierje elinduljon felfelé a ranglétrán. Mindent meg is tesz ezért, de hát a siker nem jön olyan könnyen, azért meg kell szenvedni, ugye. A hasábok és az állandó „cenzurázás” teljesen elkedvetlenítik, és a végső elkeseredésében új munkahely után néz, ahol majd megbecsülik munkáját. Ahol a sok írást, és a semmi tartalmat is megbecsülik, meg persze őt is. Azonnal kapcsolatba is lép más újságokkal, akik elvárnának tőle valami nagy dobást. Azaz, hogy egy igazán ütős, nem mindennapi cikket tegyen le az asztalra, és ha az meglesz, akkor már semmi sem állhat az útjába. S itt ezen a ponton kezdődik el a mérkőzés, szólal meg a gong, kvázi találkozik össze a két ember…
 
A Resurrecting the Champ, nem más mint a bajnoknak a feltámasztása, akiről addig azt hitték, hogy rég nem él már, meghalt. Két ember, akiknek akarva-akaratlanul szükségük van egymásra, mert csak így tudnak ismerté, ismertebbé válni. Két ismeretlen, akik lehet, hogy kihasználják egymást, de mégis nap mint nap találkoznak, és ahogy mondtam, egyik a másiknak, meg fordítva is így igaz, persze, kapóra jön. Így lesz ez egy sikerre éhes újságíró és egy valaha híres bokszoló története.
 
Sokszor hallottuk már azt a túl szép hogy igaz legyen című szöveget, na igen, itt is valami ilyesmit látunk, mert egy idő után, egy ponton, megváltozik a helyzet. S a lehetőségek mind elszállnak. Mert a számtalan kérdés, amit az elején feltettem, és feszegettem, azok mögött egy hazugság lapul meg. Ami annak rendje s módja szerint ki is derül, és már elindítja a lavinát. Pedig milyen szépen indul a történet. Ennél szebbet álmodni se lehet. Mint ha csak egy hálivúdi forgatókönyet olvasna az ember. S nem is vagyunk messze az igazságtól, mert ez az igazság. Jobban mondva megtörtént ez így, feketén-feherén. Még az az L. A. Times hasábjain jelent meg ez a cikk díjas (J.R. Moehringer), majd füzetecske, ami egy hajléktalanná lett öklöző, bizonyos Battlin’ Bob Satterfield történetét meséli el. Az írás aztán egyenes utat jelentett a Pulitzer-díjhoz, már ami a szerzőt illette. De az élet nem fenékig tejfel.
 
Egy szó mint száz, ez az iromány, ez a zsuammen sztori elég volt arra hálivúdnak, hogy feltámassza a bajnokot hamvaiból. Itt-ott megváltoztatta a dolgokat, lásd a helyszíneket, vagy akár csak a várost (Denver), de ettől eltekintve azért egy különleges szkripttel van dolga az embernek, a nézőnek. A pikantériája még az ügynek, ennek a bajnok projektnek, hogy a rendező Úr, név szerint Rod Lurie is korábban dolgozott is az L. A. Times magazinnál. Kicsi a világ, nah. Vagy is hát elsőre, a tartalmat hallva és olvasva ez jön le. Azonban sajnos a nagy várakozás megbosszulta magát. Közel sem lett olyan jó, mint azt az előzetes ígérte.
 
S tényleg kár érte, mert ez is sokkal, de sokkal többre vihette volna. A helyzet az, hogy megint átestünk a ló túloldalára. S néha unalomba fullad, üresjáratok képezik, amik miatt nem teljesen tudja az ember élvezni a látottakat. Hisz ott van az újságíró, akivel talán túlontúl is sokat foglalkozott a darab. Persze nem kell itt nekem ecsetelni, hogy a központi mozgatórugója az eseményeknek, de valahogyan ez nem jött át.
 
Mondanám, hogy jól megrendezett darabkával állok szembe, viszont mégis a hangulata nem volt oly megkapó, hogy aztán élvezni tudjam a látottakat. Csordogál előre a saját kis tempójában, aztán egyszer kiderül minden, és onnan kezdve kapcsol nagyobb sebességi fokozatra. A film elejével, és végével nincs is semmi probléma, de ami közbe-közbe lezajlik az sajnos nem tud magával ragadni, oly annyira szórakoztatni. Erre ott az a példa, hogy amikor Champ a színen van, akkor egyszerűen működik a gépezet, de ahogyan átvált a mozi az újságíróra egyből lejjebb esik, zuhan a hangulat. Keresem a válaszokat, hogy vajon a színész tehet róla, vagy a Champ szálak, amikor mesél, és együtt vannak, azokat sikerült nagyon felturbózni, nem tudom, de az biztos, hogy elég hosszúnak tűnt a Resurrecting the Champ, amiből lehetett volna még szűkíteni, vágni innen-onnan, mert így erős a gyanú, hogy lesznek olyanok akik megunják. Az újságíró karaktere nem tudja elvinni a mozit a hátán. Ezvan.
 
De milyen jó, hogy ott van mellette a bokszoló, Samuel L Jackson személyében. Lehet, hogy ez neki ilyen olcsó munka, ilyen kisujjrázásszerű projekt volt, de akkor is élveztem minden egyes pillanatát amikor feltűnt. Egymaga menti meg a filmet, s szó se róla, ha már húzónévnek, sztárnak szerződtették oda, akkor nem hagyja annyiban a dolgot, és egy igazán jó kis alakítással rukkol elő. A partnere, a sokat szidott újságíró Josh Hartnett se annyira vészes, mint amilyen képet festettem eddig róla, de azért SLJ nyomába sem érhet, ezt nem árt tisztázni. Nem volt rossz, de bitang messze volt a jó alakítástól, nekem nem tetszett, sajnálom, pedig aztán itt még apa-fiú kapcsolat, meg házasság kérdés is felmerül, ám mindhiába.
 

A Resurrecting the Champ egyszeri nézésre kiváló időtöltés, de sokat ne reméljünk, ne várjunk tőle. Kicsit drámai, de azért fenékbe rúgást érdemelne az egész készítő brigád, amikor ezt a szkriptet hagyta elúszni, végérvényesen. Ahogy azt Champ mondaná, olyan hatvan százalékos. De amíg ő az életét, az életérzését fejezte ki ezzel, addig én a pontszámomat, hatos jelezném, kéretik tisztelettel. S ha már oly zsurnalisztásan, tollnoki hévvel kezdtem neki a toll, a billentyűzet megragadásának, akkor így is fejezném be az utolsó szó jogán. Tisztelt olvasó, tehát e sorokat látva a döntés már csak az Ön kezében van, hogy megnézi-e egy olyan ember történetét, akit mindenki bajnoknak hívott

Címkék: 6 resurrecting the champ

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr27923427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.