Charlie Wilson háborúja

/2007/

Intro

Charles Wilson létező "történelmi" személyiség - tulajdonképpen még ma is él egy texasi farmon -, az amerikai Kongresszus tagja, akinek a közbenjárására az Egyesült Államok dollárszázmilliókat költött arra, hogy az afgánokat támogassa a Szovjetunió elleni háborúban, a nyolcvanas években. Ez volt minden idők legköltségesebb titkos akciója, a Ciklon.

 

George Crile amerikai író könyve a történetről 2003-ban jelent meg, ebből készítettt 2007-ben filmet Mike Nichols, a Diploma előtt, a Dolgozó lány és a Közelebb megalkotója (egyike azoknak a keveseknek, akik egyaránt elnyerték a Oscar-, Grammy-, Golden Globe-, Tony- és Emmy-díjakat). Nichols olyan színészeket nyert meg, mint Tom Hanks, Julia Roberts és Phillip Seymour Hoffman.

 

A sztori

Charlie Wilson amerikai politikus, a texasi második választókerület küldöttje az amerikai Kongresszusba. A nyolcvanas évek eljén az Egyesült Államok még gőzerővel dolgozik a hidegháborús fegyverkezésen a szovjetek ellen, Wilson viszont sokkal jobban szeret a barátnőivel és az elegáns partikkal törődni, mint a nagypolitikával. Egyik legfőbb támogatója, Joanne Herring viszont ráveszi, hogy látogasson el Afganisztánba, a háborús övezetbe. Wilson pedig, a látottak hatására, minden követ kész megmozgatni azért, hogy segítsen az afgánokon - egy zűrös CIA-ügynök, Gust Avrakotos segítségével...

Értékelés 

A történet

 

Ha valakit kicsit is érdekel a közelmúlt politikája, a nagyhatalami érdekek mögött meghúzódó mutyizás, és annak az elegáns "kifigurázása", mi mozgatja valójában az Egyesült Államok külpolitikáját, annak mindenképpen ajánlott megnéznie a Charlie Wilson háborúját.

Az alapsztori - mivel valós történet - egyszerre roppant kacifántos, mégis végtelenül egyszerű: egy texasi képviselő, Charlie (aki nem zavar túl sok vizet, igazából csak jót akar az embereknek és saját magának is, de a partik, a csajok és a kábítószer sokkal jobban érdekli, mint a vérre menő viták), érdeklődi kezd az afgán-szovjet háború iránt. Ez az érdeklődés pedig "kötelező programba" megy át, amikor kiderül, hogy az egyik leggazdagabb texasi hölgy, Joanne Herring - aki minden szempontból, hm, "támogatja" Wilsont - igencsak szívén viseli az afgánok helyzetét.

Wilson életében hosszú harc veszi kezdetét: elérni, hogy az amerikai Kongresszus külügyi bizottsága (amelynek ő is tagja), támogassa az afgánokat - természetesen nem direkte, hiszen azzal az ország biztonságát fenyegetnék. A szovjeteknek ugyanis nem szabad megtudniuk, hogy az ellenségeit egy másik ellenségük pénzeli... Ez vezet a legtöbb bonyodalomhoz, vicces-szánalmas helyzethez, Wilsonnak és két legfőbb segítőjének, az igencsak zűrös CIA-ügynök Gust Avrakotosnak, és személyi asszisztensének, Bonnie Bachnak, mindennel meg kell küzdenie az amerikai politikusok zárkózottságán és hatalom-féltésén keresztül, vallási kérdéseken át egészen a belső, etikai vizsgálatokig.

Ami különösen tetszett, az a nyers, őszinte (persze elegáns formában) és a dolgokon egyáltalán nem szépítő látásmód, ahogy Wilsont - és rajta keresztül a politikát - bemutatják: ő nem akar túl sok mindent, iszik, drogozik, kurvázik, de ha tényleg cselekedni kell, akkor arra is hajlandó... Nem valószínű, hogy túlságosan sok ilyen politikus császkálna a világban, földrajzi pozíciótól teljesen függetlenül.

A másik, amit érdemes kiemelni, azok a poénok: sokkal inkább politikai szatíra ez az alkotás az én szememben, mint sima dráma vagy életrajzi film. Ütős kis viccek vannak benne, finomak és elegánsak, semmi durvulás - ha durva, akkor az csak a "valóságtartalma" miatt van -, viszont zseniálisakat lehet rajta röhögni. Az pedig különösen tetszett, az, hogy olyan szereplők szájából hangzanak el a legjobb bemondások, akiktől nem is nagyon várnánk ezt.

A film maga egy kicsit aránytalan, hiszen sokkal több ideig követhetjük azt, amíg Wilsont ráveszik a dologra, mint magát a háborút - akinek az kell, nézze meg inkább a Rambót. És a film végén vissza is köszön Wilson vonakodó énje: egyáltalán nem biztos abban, hogy az ő kis magánharcát tovább szeretné folytatni, vagy képes lenne tovább folytatni - annak ellenére, hogy a munkatársból baráttá alakuló Avrakotos mindenképpen el kívánja ezt érni nála... azokban a percekben egy kicsit úgy tűnt nekem, hogy ez az egész háborúsdi elsősorban a CIA-ügynöknek fontos, az ő missziója ez, nem pedig Wilsoné.

A vég - természetesen, és a történelmi hűséget figyelembe véve - happy end, már ha egyáltalán beszélhetünk egy ilyen helyzetben happy endről. Igen, a háborúnak vége szakad (és ezzel nem lőttem le semmilyen poént, benne van a törikönyvekben), de még annyi mindet kellene/lehetne tenni... Ilyen szempontból egy kicsit szájba rágós, és megpróbálja okítani az embereket; ha nem is az egyszerű mozibajárókat, hanem inkább a politikusokat.  

Szereplők

Tom Hanks játssza Charlie Wilsont, Phillip Seymour Hoffman pedig Avrakotost - mindketten jók, de annyira nem kiemelkedőek, hozzák a maguk megszokott formáját. PSH-t Oscar-díjra is jelölték ezért a szerepéért, de kétlem, hogy megkapja. Női vonalon Julia Roberts tűnik fel, mint Joanne Herring (nem voltam oda érte, semmi kiemelkedő egy-két elszólástól eltekinteve; viszont nagyon, nagyon öregnek tűnik...), a friss hús pedig Amy Adams, aki szerintem komoly jövő előtt áll...

Pozitívum

Cinikus poénok, PHS és TH kettőse, a soundtrack

Negatívum

Erőltetett lezárás, Julia Roberts