Catacombs

inmfc - 2007.11.21. - 7 komment

Katakombák

E

gy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem. Nem is tudom, talán a cím az, ami miatt adtam egy esélyt a filmnek, mert bevallhatom, hogy az ismertető nem igazán nyűgözött le. Pedig ahogy azt majd lehet olvasni a sorok között, egy igaz történetről van szó, és hát ezt is sokat mondtam már, hogy kapható vagyok az ilyesfajta darabokra. Úgyhogy nézzük is, hogy hányadán állunk ezzel?

A sztori: ahogy írtam, igaz történet, ha jól emlékszem, szóval Párizs egy temető felett helyezkedik el. Ha pontosítani akarnék, egy katakomba található a föld alatt, telis-tele koponyákkal, csontvázakkal. Ennyit a háttérinforól, és akkor nézzük az igazi történet, ami persze azért szorosan kapcsolódik az előbb elmondottakhoz. Mert Párizsba érkezik főhősnőnk, aki barátaival – akarata ellenére – elmegy a katakombákba bulizni. Pedig főhősünk párázik a sötétségtől és így tovább, szóval gyógyszereken él. De egye fene, ellátogat a különös buliba, amit lent Párizs alatt rendeznek a katakombákban. A lényeget elfelejtettem elmondani, ez egy olyan útvesztő szerűség, ahova ha bekerülsz nem tudsz kijutni. És ez lényeges a történet további alakulása végett. Egy szó mint száz: elindul a buli, főhőseink abszintoznak, majd kecskefejű rémségekről hadoválnak, ami persze a következő képsorokban már meg is jelenik és egy érdekes esemény után ketten maradnak főhősnőnkkel a katakombákba.

Negatívum: nem akarom leszólni, de kénytelen vagyok, egyszerűen ez az állandó futkosás a „labirintusban”, ez elég gáz volt, a szereplők se voltak nagy ászok.

Értékelés: Sok sort elpazaroltam a sztori kifejtésére, úgyhogy ide akkor kevesebb dolgot írnék, de az igazat megvallva azért írok kevesebbet, mert nem tudok többet. Egyszerűen ez a film a szokásos kategóriát súrolta, azaz nem biztos, hogy egyszer megnézhető közé sorolnám. Na igen. Mindenki döntse el magában. De én még egy esélyt nem adok neki. A történet az még nem is lenne gáz, mert pl. erről nem tudtam, hogy a világ egyik legszebb városa egy ilyen temetőn fekszik, szóval ahogy Frei barátunk mondja: a széles látókör senkinek nem árt, úgyhogy egy új információval gazdagodtam, de egy újabb rossz filmélménnyel is. Szóval a sztoriról még annyit, hogy eléggé kiszámítható, hogy az a kecskefejű izé nem létezik, persze ezt most az olvassa el aki látta, szóval Spoileres volt! De komolyan az ember nem lepődik meg semmilyen csavaron. Mert tudja azt, amit kell. Meg ez az állandó futás a semmiben is elég gáz volt. De hát mindegy hagyjuk. Ez van. A szereplők beleolvadtak a sztoriba, igazából főhősünket se tudtuk sajnálni, mert tudtuk, hogy ő csak egy…. és akkor ezt nem fejezném be. Szóval elég gáz volt a teljesítmény. Amit még nem írtam, az, hogy biztos nem lehetett egy túl nagy költségvetésű film, mert a nőci csak futott meg futott a „labirintusban”, tuti, hogy megdöntötte Forrest Gump csúcsát. Na ja. A viccet félretéve kifogytam a mondanivalóból, és hát ez nem csak az én, hanem a film problémája is, de hát most sajna ennyire futotta, igazából keresek pozitívumot, talán a „műfaj megjelölés”, ennél jobb most nem jutott eszembe, elnézést. Azért pont nélkül nem marad a film, mert hát mégis csak gyarapítottam tudásomat ezzel a plusz információval. Szóval egy pontot megér, ha többet nem is.

1/10

.::Trailer::.

.::Bővebb infó::.

Címkék: 1 catacombs katakombák

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr83236745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wiki 2007.12.05. 16:48:59

Hát én is mgnéztem a Catacombs-t és szerintem oltári egy film!Kétszer is megnéztem egymásután! Most mért ne lehetne jó?! Szerintem a szori egészen ötletes! Hát ki gondolta film közepén hogy ez lesz a vége? És a vége felé amikor már azt hittük hogy vége meg lepiknek senki nem mondta volna hogy a csajszi lesújt az emberekre. Szóval szerintem ász egy film votl! Komolyan! Érdemes meg nézni!

tudjam? 2007.12.07. 23:25:46

hát nem tudom hogy ez a szöveg mi akart lenni, hogyha valami filmértékelés szerű, akkor nagyon szarra sikeredett. Magyar az anyanyelved egyáltalán? Nem tudsz értelmesen fogalmazni mintha valami bajod lenne. A gáz volt meg a sztem nagyon gáz kifejezésekről nem is beszélnék. Én ilyen nemtudommineknevezzemdolgot nem publikálnék az interneten.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2007.12.08. 11:44:34

tudjam?
sajnálatodra majd folytatom, de nem tudok mindig én se szenzációs filmértékeléseket írni, valamikor így jön össze, de hát ez film függő, mert hát megint ismétlem magam, ez a film gáz volt... tudod?

jamesb · http://filmhirek.wordpress.com 2007.12.13. 18:48:31

OFF

tudjam?: sorry de egy ilyen kommenttel csak magadat minősíted. Ez a filmes blog a szerző saját és személyes gondolatait tartalmazza: ha nem tetszik, nem kötelező olvasgatni, ennyi!

ON

Nem láttam a Catacombs-ot, de asszem ebben szerepel Pink is, mondjuk nem tudom, milyen eredménnyel... :)
Énekesnőkből szerintem nem igazán lesznek jó színésznők, sőt! (nézzétek csak meg Paris Hiltont vagy Avril Lavigne-t).

aby 2008.01.14. 18:23:40

Ez egy nagy kalap sz?r!! Nagyon unalmas film, a felét végig is aludtam...Egyszerűen nem értem a mai "horror" filmek, miért nem ütik meg a "nézhető,félelmet keltő" szintet?! Sajnálom, én többet vártam a filmtől...

Kinga 2008.02.13. 17:47:04

jaja szerintem is nagyon jo film, es nekem Pink alakitasa is tetszet, otletes:X

2008.03.07. 20:18:31

Egy Lionsgate filmtől többet várna az ember.
De egyre inkább azt veszem észre a filmjeiken, hogy jó sztorik, forgatókönyvek vannak, de mindig valami hiba csúszik be a megvalósításnál. És nagy neveket nemigen sikerül megnyerniük.
Ez a film halálunalom. Azt hitték, hogy két fordulattól jó lesz a film. Hát nem!
Persze egyesek hasra esnek tőle, de a rutinos nézők túllépnek ezen.
süti beállítások módosítása